Elveszve a ködben
Már nem esik egy ideje!
Sem hó,sem eső
rám nem hullik.
Nincs sok fény itt
és talán most
az idő sem úgy múlik.
Csak a köd van
ami most eltakar engem.
Valahol nekem is
kint kellene lennem.
De neked lehet
hogy csak pára vagyok.
Fél házak, fél ablakok,
mik itt vannak előttem.
Már egy furcsa fehér ábránd
szolgálatába szegődtem.
És most vele szállok alá.
Olyan egyhangú most minden.
Most másképp ver a szívem
itt lenn.
Mindig ugyanaz a napom.
Nem lehetek itt szabadon.
Valahol messze
talán egy madár szól ott,
egy dalban.
De nem bátran!
Csak nagyon hallkan.
Majd a néma semmi
ezt a hangot is elnyeli.
Én nem látok tisztán.
És ettől már félek.
Én inkább csak
napfényt kérek.
Hogy átjusson a fehér falon.
Mint a víz a puha havon.
És mégis mind
itt vagytok velem,
ahogy e fehér tengert átölelem.
Mert most is
itt merengek magamban!
Hogy lehet a lelkem
ilyen sok darabban?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése