Esőcseppek

 Esőcseppek!

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

Bennük látszanak a szomorúak, a szépek.

Csendesen nyugtatnak lefolyva az ablakon.

Most a lágy ritmusukat ámulva hallgatom.

Mi egy párkányról így verődik vissza.

Most olyan könnyű!

Olyan áttetszően tiszta.

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

Melyet édes álomban  elsuhanni látok magamban.

S valahol az összetört szívemet 

érzem több darabban.

Itt nyugtatják meg ők könnyes a lelkemet.

Itt vannak mellettem  

ha a bánat eltemet.

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

Mit a boldog ifjú egykor nekik hagyott.

Mert álmodni mert akkor egy csodát, 

egy nagyot.

S érezni merte a halovány színű vágyat.

Mitől a  fáradt lelke kapott egy simogató 

szárnyat.

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

Hogy amikor kellett csak ember  maradtál.

És ők ítélhetnek el, 

ha az úton a rossz irányba haladtál.

Ha hagytad a jót búsan elmenni.

Mert sikerült a fájdalmat 

mélyre eltenni.

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

S rajzolhatnak az üvegre néhány álomképet.

Mutatják az időt mi eljár már feletted.

S hálát adsz az égnek 

hogy ezt akkor megtehetted.

Néhány parányi kis, hibát a múltból.

Amit nélkülük 

nem élnél át újból!

Csak az esőcseppek 

viszik el az emléket!

S viszik el a bánatot messzire az arcomról.

Csak ők mesélhetnek majd, 

a bennem dúló harcokról.

Mert nedves szemmel most rájuk nézek.

És csupán néhány eltűnt pillanatot idézek.