Kopott ház

Kopott ház

Kint állok előtte
mint egy megtört idegen.
Egy fáradt szív mereng
a sötétben idebenn.
Sok kis szép emlékem
mi benne kelt életre.
Egy vidám gyermek
mond mi mást is kérhetne!

De ez a ház már
nem olyan szerény!
Már nem lakik itt
az a buzdító remény.
Eltűnt már a kert
a kopott házfalak.
És most lelkembe mély
sebeket szántanak.
Mégsem bántanak.

Itt futottam messze
mikor a hintától
elcsalt a kapu.
És sírtam a fáknak
hogy hol vagy már Anyu.
De most e kőfal
mogorván integet.
Itt nem lakik senki!
És ha igen hát mit tehet?

Enyém e kis sziget
mégis száműzött vagyok.
Bár nem lépek
mégis lábnyomokat hagyok.
Nézek távolabb
s a pincét is keresem.
Talán az asztalnál
még forró a levesem.

Ott száll a szívem
a kis ház felett!
Ahol a tejfölös lángosból
nem bírtam a felet!
A vizes hordó is már
medencének látszott.
Egy boldog gyerek
gyakran benne játszott.

A szőlőskert is felnevet
mert ott bújtat már engem.
Sáros kis cipőmben
jó lesz majd kimennem.
Mert már ott vár rám
egy boldogság szelet.
Ahol mindenki velem lehet.

De ma már csak
egy zokogó szellem vagyok.
Már csak bennem élnek
az ifjú zsivajok.
És már az idő is
gúnyosan kinevet.
De már nem bánom
mert a családom szeret!