Lefelé
Csak egy kicsit iszom
és akkor majd
jobban érzem magam!
Egy picit várok
míg elakad a szavam.
Valami most vörösen
táncot lejt e pohárban.
Senki más nincs
e csendes szobában.
Mert valahogy én még
nem elég mélyen vagyok!
Az üvegről a szemem
még mindig nem
pirosan ragyog.
De már szépen, lassan
lélegzem!
Jó lesz ez így!
Csak mérgezzen.
Egy, kettő.
Na mi lesz már?
Múljon már ez a fájdalom!
Most magam a mámornak
boldogan átadom.
Ereszkedem álmosan
lefelé a mélybe.
Borgőzt lehelek
a sötét éjbe.
Három, négy.
Zsibbad már minden tagom.
S most e reszkető kezet is
pihenni hagyom.
Csak várom
hogy vigyen el innen.
Lerakom terhemet
mert nem kell már vinnem!
Öt, hat.
Most miden olyan tiszta lett.
Egy angyal talán
a szárnyára vett.
De már nem látom hová tűnt.
Már a külvilág is
megszűnt!
Arcomon lassan
lecsúszik a pára.
Megérkezem nemsokára.
Hét!
Vendégként jöttem ide
mégis itthon vagyok.
Most megtudom
mit éreznek a nagyok.
Lassan forogni kezd
az elernyedt testem.
Most már gyűlölöm!
Pedig nemrég még
szerettem.
Nyolc.
Abba kellene ezt már hagyni!
Még jó lenne kicsit
embernek maradni.
Mert most éppen
a szívemből folyik ki
az üvöltő gonosz.
És mégis
oly nagy örömöt okoz!
Kilenc.
A könnyem is szépen
a pohárba csordul.
Az üveg már
könnyedén elfordul.
Itt lent már
nem találtok engem.
A szemeimre
vörös fátyol lebben.
És nem nézek ki szebben.
Tíz.
Oda érkeztem ahová
a múló gondolat.
Ahol a néma tenger
rajzol csak fodrokat.
Ahol már nem vagyok
de még nem is voltam.
Amikor a sötétben éppen
magamhoz szóltam!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése