Van kiút
Ül a megtört ember
csak mereng egy kopott széken.
Most lelkében nézi,
és szedegeti törött emlékét
éppen.
Itt hagyni készül már
e csúf világot.
Most csak hazudni kéne azt
hogy ő bizony nem hibázott.
Egy durranás.
Milyen könnyű is volna.
Egy fegyver a fejnél
jaj de nagyot szólna.
Most búcsút inteni!
Had múljon a fájdalom.
Csak meghúzni a ravaszt erősen!
És akkor véget érne már
a hazug rágalom.
Igen!
Talán most könnyű lenne
mindent feladni.
De csak az erős ember képes
ilyenkor életben maradni.
Felállni és harcolni!
Hogy mindig legyenek vágyai.
Megélni a napokat.
Hogy legyenek szép álmai.
De minek ha már nincs kiért!
Oda van az utolsó bástya is.
És most nincs miért!
A családi kötelék is
olyan régen elszakadt.
Lelkéről hogy kaparja le azt
ami rátapadt?
Inkább most megteszi.
Jöjjön csak a kaszás
ki a lelkét elveszi!
De nem lehet így vége!
Ha megremeg az a kéz
akkor még van esély a szépre.
Egy szebb élet!
Hol mindent jóvá lehet tenni.
Még nincs veszve semmi!
Ha még megpróbál kicsit
jobb ember lenni.
Nem mondhatja mindenre
hogy ennyi.
De már nincs tovább!
A lövés zaját a
csend lassan átveszi.
S most egy védő angyal a kezét
egy zokogó vállára teszi.
Mert a gyilkos golyó
most is gyorsan a célhoz ér.
De az asztalt csak a könny áztatja
nem a vér.
S ezután már csak
egy falba fúrt emlék marad.
S elszáll minden önsajnálat
és minden harag.
Mert jöhet bármi
ő most már semmitől nem fél!
Mert erősebb lett százszor!
És a szánalomból sem kér.
Mert mindig van kiút!
Csak esélyt kell neki adni.
Fogadd be magadba az erőt!
Az majd segít életben maradni.
Hiszen már így is
túl sokan elmentek.
Akik az úton valahol
örökre elvesztek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése