A hit ereje

 

A hit ereje

Valahol a jövőben hol az eső szakad.

Hol messze egy tornádó a sártengerben halad.

Ott hol már fű sem terem a tájon.

S nem születik már szép szó az éhes szájon.

Gyerekek alakja látszik a zord tájban.

Arcukon mégis finom kis báj van.

Így épül a sár vár a vizes földön.

Bezárja őket egy vizes börtön.

Szüleik dolgoznak messze a föld alatt.

Elszállt a remény s a helyén csak köd maradt.

Ez lett hát egy új nemzet otthona.

Így ért véget egy bolygó ostroma!

Mint a kis sárga manók, esőkabátban ülnek.

Ők már itt születtek,  s tudják nem menekülnek.

Egy szőke kislány egy rajzot nézeget.

Az ő szíve boldog és nem mérgezett.

Láttátok a napot? Én még nem láttam.

De ó ha egyszer kisüt az szebb lesz mit vártam!

Vajon sárga lesz? Vagy inkább piros?

Én hiszek benne bármennyire tilos.

Sarah kérlek. Szólal meg egy szurtos kis alak.

Itt már kihalt minden. Nem épülnek falak.

Ők voltak! Az ősök kik ezt tették!

Elvettek mindent. S a háborút hirdették

Nem igaz! Sütni fog  a mi napunk.

S tőle majd termést, és melegséget kapunk.

Behunyt szemmel látom a dús rétet.

Én hiszek benne. Engem csak ez éltet.

Mert ma eljön, és felszárítja a sarat.

És hozunk magokat elvetni! Ez a miénk marad.

És sokan leszünk! Ismét sokan! Megint!

És a széles mozdulattal a kisfiú felé legyint.

Tudod itt érzem! Itt bent a szívemben.

Ha felnézek azt mondja van még mit tennem.

Én ezt le is rajzoltam nektek. Mert ebben hiszek!

Akkor is ha kinevettek. S már nem szerettek.

Egy másik kislány szól a körből.

Akkor menj innen!Ahelyett hogy minket őrzöl.

Mert itt csak felhők szállnak az égen.

De nem áll el az eső. Én tíz éve kérem.

De el fog! Csak fogjátok meg a kezem.

S mondjátok velem! Látom a napot! És nem csak képzelem.

És ha mind egyszerre akarjuk majd.

Ha majd a gondolatok nem csapnak zajt. Előbújik.

Ám legyen. Összekapaszkodnak a kis kezek.

A szemekben piciny könnycsepp is rezeg.

S az eső most nem akarja a bánatot mosni.

Pici szíveket kezd el most mardosni.

Nem jön. Mondom Sarah nem jön el a nap.

S ekkor ő egy sárga kabátba kap.

Ott fenn valami tépi szakítja a felhőket.

Apró sugarak csillognak. Szelíden simogatják őket.

Itt van! Eljött! És ragyog! Arcukat az ég felé emelik

Lassan száradnak nedves kis szemeik.

Mint a sár vár! Olyan lassan, s szépen.

A föld beteg! De most gyógyulni készül éppen.