Hol vagytok

 

Hol vagytok?

Hol vagytok régi barátok?

Talán rajtam ülne átok?

Nem kerestek,

és már nem is vártok.

Néztek!

Csak néztek engemet.

S közben ezer tű

karcolja lelkemet.

Nem szóltok hozzám.

Nem beszéltek.

Csendben szépen,

magatoknak éltek.

Ősz függönyön keresztül 

nézünk most előre.

Nézd hogy változott!

Mi lett belőle?

Pedig  ez én vagyok!

Ki emlékszik még azokra, 

az őrült, boldog napokra.

De némák vagytok!

Míg a cinkos fény a szemekben 

emlékem kutatja!

Apa ki volt ez?

Gyermekünk így mutatja.

Miket csináltunk?

Ó miket tettünk!

Mielőtt unottan,

feledésbe mentünk.

Hol van már hogy örökre?

Hol van az hogy soha?

Így ér hát véget 

a barátok kora?

Talán majd egyszer!

Majd ha szátok szóra nyílna.

S megfáradt lelketek

nekem sírna.

Akkor majd ott leszek veletek.

S hálával adózom,

hogy ember lehetek.

Akkor majd megértitek.

Nem vén a szív 

ha emlék van benne!

Csak néha egy kicsit

boldogabb lenne!